Megismételhetnénk a kupabravúrt!

klausz-laszlo-02.jpg
Nem lenne elégedett a tisztes helytállással a DVSC ellen Klausz László. Csapatunk az utolsó, őszi bajnoki előtt a cívisvárosban játszik Magyar Kupa mérkőzést, és bár nem a mieink számítanak a találkozó esélyesének, a vezetőedző szerint képesek lehetünk meglepetést okozni. Az első mérkőzésen a két csapat 0-0-t játszott, a szerda délutáni, 13:00-kor kezdődő visszavágó azonban több szempontból is nehezebbnek ígérkezik.

- Hogy telt a válogatott szünet?
- Nem csináltunk semmi különöset, végeztük a dolgunkat. A Sopron elleni vereség után a csapat kapott egy kis fejmosást, de alapvetően jó hangulatban végeztük az edzéseket.

- A hazai találkozón nagyon fegyelmezett játékkal sikerült elérni egy bravúrdöntetlent a több válogatott játékost felvonultató DVSC ellen, de idegenben nyilván nehezebb dolgunk lesz!
- Ez egy teljesen más meccs lesz, hatalmas méretű pályán kell összehangoltan sokat mozogni. Fegyelmezett játékot várok, így lehet esélyünk!

- Kondás Elemér, a debreceniek edzője azt nyilatkozta, hogy a Szeged várhatóan beáll védekezni. Így lesz?
- Nyilvánvalóan. Ha megnézzük a két csapat játékosállományát, nem is nagyon tehetnénk mást. De hozzáteszem, az NB I-ben is többen beállnak védekezni ellenük.

- Kire hárulhat kulcsszerep a szerdai mérkőzésen?
- Mindenkire. Ha bármit el akarunk érni, akkor nem fér bele, hogy akár egy csapatrész, akár egy-egy ember ne a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. Biztos, hogy nagy nyomás lesz a védelmünkön, már csak azért is, mert várhatóan két csatárral játszanak majd.

- Azt lehet tudni előzetesen, hogy a Debrecen vegyes csapattal játszik majd. Nálunk mekkora szerep hárul a fiatalokra?
- Kisebb, mint a múltkor. Czirok sérült, a keretben Kovács Balázs, Zabari és Pászka található.

- Milyen eredménnyel lenne elégedett?
- Az a meccstől függ. Előzetesen azt mondom, nem mi vagyunk az esélyesek, de engem egy tisztes vereség nem motivál. Ha az első meccsen a fiatalokkal sikerült meglepetést okoznunk, miért ne tehetnénk ezt meg még egyszer?


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink