Fegyelem és koncentráció kell a Balmazújváros ellen

klausz-laszlo-02.jpg
Az ötödik helyen állhatna a Szeged 2011-Grosics Akadémia a Vác legyőzésével. A várt siker elmaradt, csapatunk most a 11. Klausz László együttesére az a Balmazújváros vár, mely odahaza eddig mindenkit megvert, csak a Mezőkövesddel játszott döntetlent. A vezetőedző abban bízik, stabil, fegyelmezett játékkal, és a helyzetek jó kihasználásával lehet esélyünk pontot, pontokat szerezni.

- Szinte kötelezőnek mondható győzelemre készültünk az elmúlt vasárnap a Vác ellen, és bár ezen a meccsen mostmár jobb túllépni, talán a következő találkozóra való hangolódás jegyében sem árt levonni a tanulságokat. Miért nem sikerült nyerni?
- Továbbra is tartom azt, amit mondtam: jó csapat vagyunk, és ezt az első félidőben meg is mutattuk. Sajnos a támadó játékunk nem volt olyan erős, és ugyan két csatárt játszattam, mégsem voltunk elég gólerősek. Részben azért, mert túl mélyen visszajöttek a mezőnybe.

- A Vácnak az első félidőben helyzete sem volt, vagyis remekül működött a védelmünk, aztán meglepő módon összehoztak egy olyan gólt, amilyet ritkán látni, játékosuk nagyon hosszan vezette a labdát a mi térfelünkön!
- Több türelem kell a játékhoz. Pechünk is volt, alapvetően mégis az volt a gond, hogy úgy esett szét a csapat, hogy elvitte a hév a játékosokat. Ilyenkor felbomlik a jól működő formáció, és a végén örülhettünk, hogy nem kaptunk ki. Ezért is rossz a szánk íze, ha megvan az a plusz két pont, akkor most az ötödik helyen állunk, és egészen más hangulatban megyünk Balmazújvárosba.

- Lesz változás a csapatban?
- Nem tudom még. Azért sem tudom, mert Achim Ádám megsérült, és Farkas Márk is azt jelezte, hogy érzi a combját.

- Milyennek látja a szombati ellenfelet, mivel lehet meglepni őket?
- Ők 4-2-3-1-es felállásban játszanak, így mi 4-3-3-mal próbálkozunk. Jó csapatnak tartom őket, különösen odahaza veszélyesek, támadó szellemben szoktak pályára lépni, vagyis bravúr kell a pontszerzéshez, győzelemhez. Mi fegyelmezett futballal, stabil szerkezettel lehetünk jók. Olyan játékot kell játszanunk, mely a biztos védekezés mellett kevés helyzetet eredményez, de lesz rá esély, hogy ezek közül egyet-kettőt értékesíteni tudunk.

Jól összerakott csapat vár ránk Oláh Gergő szerint

olah-gergo.jpgKorábban többször is játszott a Balmazújvárosban, így egészen közelről ismeri a szombat délutáni ellenfelet a gyulai születésű Oláh Gergő. Játékosunk bosszús a Vác ellen elvesztegetett pontok miatt, de mint fogalmazott, nem áll meg az élet, menni kell tovább, így a csapat tagjai már inkább a hajdúságiakkal foglalkoznak.
- Már csak azért is győznünk kellene, hogy kijavítsuk a sereghajtó elleni botlást. Ez persze nem lesz könnyű, mert egy kifejezetten erős, jól összerakott csapat vár ránk - mondta Oláh Gergő, aki nem is olyan régen még azokkal játszott egy csapatban, akik a mostani balmazújvárosi gárda magját alkotják. - Van egy fiatal, felkészült, ambiciózus edzőjük, a fontos pozíciókban pedig rutinos, jó játékosok vannak. Ezt a 4-5 alapembert ügyes fiatalok egészítik ki, így együtt képesek nagyszerű teljesítményre. Ezzel együtt nem esélytelenül vesszük majd fel a küzdelmet velük, és talán a széleken meg is bonthatjuk őket. Ha nálunk mindenki megfelelően összpontosít, nyerhetünk!


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink