Fontos pontokat szerezhetünk a Vác ellen

klausz-laszlo-02.jpg
Felzárkózás vagy lemaradás? Ha nagyon drámaira akarnánk venni a felütést, azt is mondhatnánk, hogy ez a tétje a vasárnapi, sereghajtó Vác elleni, hazai találkozónak. Csapatunk a Magyar Kupában a legjobb 16 csapat közé jutott, és bár Klausz László igyekezett tartalékolni is az Ajka ellen, de a csütörtöki meccs biztosan a lábakban lesz vasárnap. A vezetőedző ezzel együtt bizakodó, támadó futballra és gyors gólra készül.

- Meglett a továbbjutás, de az Ajka ezúttal sem bizonyult könnyű ellenfélnek. Mi volt a siker kulcsa?
- Az első félidőben kicsit bizonytalanok voltunk hátul, kevesebbet mozogtunk a középpályán. A szünet után feljavultunk, sikerült több jó támadást vezetnünk. Úgy éreztem, nem volt gond a csapat motivációjával, amellett, hogy tévés meccset játszottunk, mindenkit hajtott a visszavágás vágya is.

- Mennyire sikerült megtalálni az egyensúlyt olyan értelemben, hogy erős legyen az összeállítás, de azért maradjon erő a fontos bajnokira?
- Igyekeztem, próbáltam pihentetni, akit lehetett, de persze a továbbjutás is fontos volt. Azon voltam, azon vagyok, hogy jól jöjjünk ki mindkét találkozóból. Ebben a játékrendszerben nagy teher hárul a szélsőkre, ezért játszott végig Zabari, és ezért történt a Szabó-Geiger csere. Remélem, vasárnapig mindenki kipiheni magát.

- Mit gondol Kovács Balázs teljesítményéről? Számol-e vele a jövőben, vagy megy vissza a megye egyes csapathoz?
- Maximálisan elégedett vagyok a hozzáállásával, ugyanakkor sokat kell még fejlődnie például a labda megtartásában. Jól követte a támadásokat, a Vác ellen már az első csapat keretében lesz, és az is elképzelhető, hogy pályára lép.

- Milyennek látja a váciakat, az eddig megszerzett három pontjuk talán nem ad teljesen valós képet az erejükről!
- Biztos, hogy egy stabilan védekező csapatot fogunk látni, mely képes elmenni egy-egy kontrából úgy, hogy be is talál. Ha az elején gólt szerzünk, nyíltabb lehet a meccs, ez pedig nekünk kedvezne.

- Viszont ha nem, akkor nehéz lesz?
- Azért sem aggódom, mert a statisztikák szerint passzolós csapat vagyunk, vagyis próbálunk játszani. Ehhez persze annak kellene társulnia, hogy a csatárok jól érkezzenek!

Ugyanannyi gólt kapott a két csapat

Érdekesség, hogy 9 forduló elteltével ugyan 10 pont különbség van a két csapat között, egyvalamiben azonban egyeznek az adatok. A Szeged és a Vác is 15-15 gólt kapott. Együttesünk elöl azért eredményesebb volt 9 találatával, a soros ellenfél csak 5 alkalommal talált az ellenfél kapujába. A lényeg persze az, hogy Germán Tamásék 13, a Vác viszont csak 3 pontot szerzett.

Kovács Balázs gólt lőne az NB II-ben is

kovacs-balazs.jpgKlausz László az első csapat keretéhez hívta Kovács Balázst, aki a második együttesben, a Csongrád megyei első osztályban 8 találkozón 17 gólt szerzett, a Magyar Kupában pedig mind a gyulai Termál, mind az Ajka ellen fontos találatokat ért el. Előbbi az egyenlítést jelentette, utóbbi viszont továbbjutást érő, győztes találat volt.
- Jól éreztem magam a pályán, és örülök, hogy megnyertük a meccset. Úgy érzem, a küzdeni tudással nem volt gond, sok fejpárbajt vívtam, a labdák megtartása viszont még nem ment annyira jól -
értékelte saját teljesítményét a 21 éves támadó. Kovács Balázs nem meglepő módon örült annak, hogy az NB II-es együttes keretében lehet, ez a terep azonban több szempontból sem lesz teljesen idegen számára, hiszen az előző szezon első felében 6 mérkőzésen csereként már pályára lépett a második vonalban. Azután fél évet töltött az NB III-as Termálnál, majd idén a megye egyben meccsenkénti 2,1-es gólátlagot produkált. - Jó passzokat kaptam! Persze a helyzeteket be is kell lőni, de egy ilyen csapatban ez nem is volt túl nehéz, különösen Erdős Márknak köszönhetek sokat. Bízom benne, az NB II-ben is kapok lehetőséget, és ha igen, azt szeretném góllal meghálálni - mondta Kovács Balázs.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink