Szükség lesz az erőre Dunaújvárosban

klausz-laszlo.jpg
Mi lehetne jobb hír annál, minthogy nem látja a fáradtság jeleit csapatán a vezetőedző. Klausz László ennek ellenére nem zárta ki, hogy együttese a Soroksár ellen látottakhoz képest óvatosabb lesz szombaton, a Dunaújváros ellen. Soros ellenfelünk tavaly még az első vonalban játszott, az NB II-ben eddig 3-mal kevesebb pontot szeretek, mint a Szeged. Bízzunk benne, a találkozó után nem eltűnik, hanem megduplázódik, vagy legalább megmarad a különbség.

- Egy-két esettől eltekintve biztos lábakon állt a védekezés, szervezett, nézői szemmel is élvezhető játékot játszott a csapat a Soroksár ellen. A kispadról milyennek tűnt a találkozó?
- Most akkor át kell állítsam magam, mert már a Dunaújvárost elemezzük, de egyetértek, mert a korábbinál erősebb Soroksár ellen is sok helyzetünk volt, főleg az első félidőben. Alapvetően elégedett voltam, mert éreztem, hogy a nem kiemelkedő helyzetkihasználás ellenére is van annyi a csapatban, hogy meg tudja nyerni a meccset.

- A vendégek sokszor nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudták kihozni a labdát. Amikor az év elején arról beszélt, hogy agresszív, letámadásos futballt szeretne látni, akkor erre gondolt?
- Nem egészen. Én arra gondoltam - bár edzőként fiatalnak számítok -, hogy egész pályán letámadjuk az ellenfelet. Itt most azért ennél hátrébb kezdtük ezt a játékot.

- Ha már úgyis a Dunaújvárost elemzi, elmondhatná, mire jutott!? Nyerünk?
- A budaörsi győzelmünk után elmentem megnézni a Dunaújváros-Csákvár meccset. Tetszett Orosz Márk játéka, aki csereként beállva nagyot lendített csapatán. Jó a centerük, Csehi Tamás is, kemény feladat lesz megállítani. Újdonság lehet majd számunkra, hogy egy nagy stadionban, viszonylag sok néző előtt játszhatunk. Nemcsak a stadion nagy, hanem a pálya is, ennek a rövid időn belül lejátszott két bajnoki után nem örülök annyira.

- Sokat kivett a mieinkből a szombati és a szerdai meccs?
- Úgy látom, hogy fizikailag annyira nem. Ebben a rövid időszakban igyekszünk frissíteni, de mivel jól sikerült a felkészülésünk, ezzel nem lehet gond, reményeim szerint be tudjuk majd játszani a nagy pályát. Az viszont előfordulhat, hogy óvatosabbak leszünk.

- Mentálisan is bírja a társaság a gyűrődést?
- Nem látom, hogy bármelyik játékosom nagyon fáradt lenne, de még nem döntöttem arról, változik-e a kezdőcsapat. Egyelőre több verzió van a fejemben. Van még idő, addig figyelem a fiúkat. Bízom benne, nem lesz probléma, de szombaton minden kiderül!

Dietetikus segíti a felkészülést

A minél jobb felkészülés érdekében Klausz László együttesének munkáját egy dietetikus segíti. A szakember már járt a csapatnál, de alapvetően a jövő héten ad majd tanácsot a labdarúgóknak. A vezetőedző elmondta, amikor ő játékos volt, ilyesfajta tippeket sehol nem kaptak, noha könnyű belátni, hogy akár egy átlagember mindennapi teljesítményére is milyen jelentős hatással lehetnek táplálkozási szokásai.

Pontos bajnokira számít a csapatkapitány Germán Tamás

german-tamas.jpgA Soroksár ellen az első 60 perccel volt elégedett Germán Tamás, utána feljött az ellenfél, bár a 3 pontot véleménye szerint megérdemelten szereztük meg. - Sokat gyakoroltuk a helyzetkihasználást, és őszintén szólva nem tudom, miért csak egy gólt lőttünk. Talán ha a meccs elején betalálunk, másként alakulnak a dolgok, akkor felszabadultabban játszhattunk volna - mondta a szerdai találkozóról. A csapatkapitány úgy látja, a gárda bírja a terhelést. Szavaiból az derült ki, egyáltalán nem bánná, ha hosszabb távon hozzászokhatnának a szerda-szombati ritmushoz. - Jó állapotban vagyunk, és azt szeretném, hogy pontosan jöjjünk haza Dunaújvárosból. A siker kulcsa az lehet, hogy működjünk csapatként, mind védekezésben, mind támadásban. Ha ez megy, nem lesz gond!


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink