23 percen át reménykedhetett a mindszenti közönség Molnár F. - Achim, Barát, Czirok, Zabari, Fodor (Hoffmann), Erdős, Pászka, Geiger, Kovács B., Szerencse (Vass) összeállítású együttesünk ellen. Geiger Norbert első találata után már nem volt megállás, a 3 pont sorsa a szünetre el is dőlt, hiszen a 33-ban Czirok József, majd a 41-ben újra Geiger volt újra eredményes az egyébként jól játszó Mindszent ellen.
A második félidőben még nagyobbá vált a fölény, ekkor sorrendben Kovács Balázs, Geiger, újra Kovács, majd Pászka szerezte a góljainkat, a legutolsó pedig ismét Kovács Balázs nevéhez fűződött, aki 10 találatával vezeti a góllövőlistát.
- Az eredmény és a játék azt mutatja, hogy egyre jobban összekovácsolódunk - nyilatkozott a találkozó után Popovics Pál vezetőedző.




