Bizonyíthatnak a tehetséges fiatalok a megye egyben

A hétvégén a Tápé ellen kezdi meg szereplését a Csongrád megyei első osztályban a Szeged 2011-Grosics Akadémia fiókcsapata. Popovics Pál vezetőedző szerint az itt pályára lépő fiatalok remek bizonyítási, kiugrási lehetőséget kapnak, hiszen felnőttek ellen igazolhatják tehetségüket, és kerülhetnek adott esetben a nagyok közé, az NB II-be.

- Hogy sikerült a felkészülés, milyen munkát végeztek az elmúlt hetekben?
- Az első két hetet együtt töltöttük a nagy csapattal, hasznos időszak volt. Utána külön folytattuk a munkát, több barátságos találkozón vagyunk túl. Az volt a cél, hogy a fiatalok minél inkább megközelítsék a felnőttek értékét. Legyenek olyan erősek, amennyire csak lehetnek, fussanak jól, és már edzésmunka során szokják meg azt, milyen a felnőtt közeg.

- A barátságos mérkőzések milyen tapasztalatokkal szolgáltak?
- Jóval is, rosszal is. Új a csapat, új a szerkezet, több helyről érkezett embereket kell egy közösséggé formálni. Az összeszoktatás szempontjából hasznos meccsek voltak.

- Milyenek a benyomásai, mire lehet képes ez a fiatal társaság a megye egyes felnőttek ellen?
- Én azt vallom, ha játszunk, akkor arra kell törekednem, hogy a legjobbak legyünk. Ha a játékosok így gondolkodnak, akkor az látszik majd az eredményeken is. Én fegyelmet, sok munkát és a taktikai utasítások betartását várom. Vannak képzett játékosok a keretben, de még mindenkinek fejlődnie kell. Sok munkával elérhetik, amit szeretnének, így csak azt tudom mondani, mindenki számára itt a nagy lehetőség, hogy bizonyítson!

- Kik azok, akik a legközelebb állnak ahhoz, hogy felkerüljenek a "nagyok" közé?
- Még nem szeretnék neveket mondani. Térjünk vissza félévkor erre a kérdésre!

- Miért?
- A fiúk eddig alapvetően korosztályos csapatok ellen léptek pályára, felnőttekkel csak barátságos meccseket játszottak. Vagyis egy fontos tapasztalatnak még híján vagyok velük kapcsolatban. Alapvetően más felnőttek ellen játszani, másként néz ki egy meccs, másmilyenek az ütközések, szóval kellenek az éles találkozók ahhoz, hogy kiderüljön, ki állná meg a helyét az NB II-ben.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink