- Hogy van a vádlija, mennyire épült fel a sérülésből?
- Mostmár terhelhető, remélem minden rendben lesz vele.
- Alighanem szükség lesz rá a Kaposvár ellen, Nyilas Elek szerint legalábbis kezdeni fog. Mennyire lesz különleges ez a meccs az Ön számára?
- Pályafutásom közel egy évtizede köt Kaposvárhoz, voltak jó, a klub méreteihez képest sikeres időszakok. A mostani csapatból három-négy játékoson kívül nem ismerek senkit, de azt azért nem vártam, hogy a nemrég még NB I-es együttes most a kiesés elkerüléséért küzd. Elég komolyra fordult a helyzet.
- Hogy érzi magát a Szegednél?
- Jól, bár őszintén szólva, kicsit félve jöttem ide. Tetszettek a célok, az elvárások, de nagyon sajnálom a sérüléseket. És nemcsak az enyémre gondolok. Ha nincs ez a sok kellemetlenség, hogy egyszerre dől ki három-négy ember, meggyőződésem, hogy nem itt tartanánk, ahol most vagyunk, hanem jóval előrébb.
- Milyen a közösség, mennyire van együtt a csapat?
- Nagyon tetszett, hogy a klub úgy keresi az embereket, hogy nemcsak a játéktudást nézik, hanem figyelnek az adott játékos gondolkodására, szellemiségére. Vagyis jó mentalitású emberek vannak az öltözőben, teljesen normálisak a viszonyok.
- Az utolsó négy meccsen lesznek nehezebb és papíron könnyebb ellenfelek is. Mit vár ezeken a találkozókon?
- Nehéz megmondani. Ahogy említettem, egész máshol lennénk, ha nincs ez a sok sérülés. Akik pedig éppen felépültek, nem lehet pontosan tudni, épp milyen állapotban vannak. Nem jó, hogy állandóan ilyen gondokkal küzdünk, de azért tekinthetünk előre, hiszen három pontra vagyunk az ötödik helytől.
- Négy meccs, és vége a bajnokságnak. Hogyan tervezi a jövőjét?
- Most úgy gondolom, itt fejezem be a játékos pályafutásomat. Hogy ez még egy, vagy két év lesz, nem tudom, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy ennél több legyen. Az elmúlt időszakban voltak zaklatott éveim, de abban bízom,van még bennem egy jó, sérülésmentes szezon, és jó szájízzel mehetek majd futballnyugdíjba.




