- Milyen tapasztalatokkal szolgált a Sopron elleni, 0-0-ás mérkőzés?
- Nagyon fontos, hogy a védelmünk itt is rendben volt. A támadójáték viszont akadozott, nem voltunk elég frissek. Sok olyan helyzetből szerzett labdát az ellenfél, melyet nem szoktunk engedni. A meccs után többek között ezért sem voltam elégedetlen a döntetlennel.
- Hogyan készül a csapat a Mezőkövesd ellen, de úgy is kérdezhetném, hogy a következő három találkozóra, hiszen ezeken három élcsapat ellen lehet bizonyítani!
- Három rangadó lesz, ezek közül az első a Mezőkövesd ellen. Itt a lehetőség, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek!
- Lesz-e változás a kezdőcsapatban, persze azon kívül, hogy Veszelinov eltiltás miatt nem játszhat?
- Nagy változást nem tervezek, inkább az jöhet szóba, hogy a fáradtabb emberek helyett a frissebbek lépnek pályára. Többen vannak, akik nagyon odatették magukat az elmúlt időszakban, és láthatóan elfáradtak. Veszelinovra visszatérve, az ő helyén Berde, Zelenyánszki vagy Oláh Gergő játszhat.
- Mit vár a következő mérkőzéstől?
- Azt hiszem, bárhol nyerhetünk, de úgyis a pályán dől el, hogy éppen akkor mire lesz elég az, amit produkálunk. Ha folytatódik a kapott gól nélküli sorozatunk, nagy baj nem lehet. Már csak azért sem, mert azért egy gólt általában szoktunk lőni.




