A hűséges szegedi drukkerek közül többen elkísérték csapatunkat Vecsésre, ahol megjelent Híres Gábor, következő bajnoki ellenfelünk, a Vác trénere is. Érthető a kíváncsiság, hiszen egyre jobb formában és eredményesen futballozunk, no meg természetesen mesterünk, Tóth Bálint is megtekinti a váciak vasárnapi balmazújvárosi fellépését. A lényeg azonban mindig a saját produkciónk, elvégre a riválisok botlására nem számíthatunk, csakis magunkra, s szerencsére a vecsési bajnokin sikerült gyorsan magunkhoz ragadni a kezdeményezést. Ennél is lényegesebbnek bizonyult, hogy Orosz Márk szép távoli lövésével meglehetősen korán vezetést szereztünk (1-0), ami jót tett a csapat lelkivilágának. Ezt követően nyugodtan, stabilan labdáztunk, s derűlátóan vártuk a folytatást.
Ezért is hatott meglepetésként, hogy szünet után inkább a Vecsés dominált, ám ezúttal is átvészeltük a nehezebb időszakot Ugyanakkor figyelmeztető jel, hogy vezetésünk után újra adódott egy szakasz a mérkőzésen, amikor az előny nem nyugalmat, hanem bizonytalanságot okozott játékosainknál, mintha eszükbe jutott volna a tavaszi bajnoki rossz szériája, amikor vezetésről csúszott ki kezünkből a győzelem. Éppen azért jött jókor Orosz Márk ügyes találata (2-0), ezzel végleg bebiztosítottuk a sikerünket. Nem vitás: Orosz Márk csatársorba történt feltolása telitalálat volt Tóth Bálint részéről, hiszen a nyártól a Ferencvárosban futballozó tehetség a legutóbbi négy bajnokin öt gólt szerzett.
Összességében egységesen, odaadóan futballozott a csapat Vecsésen, megérdemelten szereztük meg a három pontot, ám a menet közbeni visszaesés újfent tanulságos volt. A képlet azonban hasonló az elmúlt hetekhez: a vecsési siker csak akkor ér sokat, ha a hét végén a Vácot is legyőzzük hazai pályán.
VECSÉSI FC – SZEGED 2011
0–2
(0–1)
Vecsés, 300 néző. V: Varga L. (Hofbauer, Horváth Z.)
VECSÉS: Horváth G. (Gecse, 75.) – Balázs B., Madar M., Farkas V., Fritz – Piros (Soóky, 63.), Petruska (Könczey Zs., 73.), Szurkos, Ndjodo – Török S., Obot.
SZEGED: Belecsan – Laczkó J., Bogdan Toca, Tóth I., Radnai – Geiger (Podonyi, 46.), Ulvicki, Kis R. (Rézműves, 82.), Borbély, Folmer (Bamba, 63.) – Orosz M.
Sárga lap: Kis R. (71.)
Gólszerző: Orosz M. (0–1) a 9., Orosz M. (0–2) a 69. percben
A lefújást követően a két edző a szegedma.hu tudósítójának a következőket nyilatkozta Duró József, a Vecsés szakvezetője: „Nagy várakozással léptünk ma pályára. Mindenképpen a győzelem volt a cél, a hazai szurkolók előtt is bizonyítanunk kellett volna, hogy megálljuk a helyünket az NB II-ben. A sorozatos pontnélküliség a kiesés szélére sodorta a csapatot. A mai meccsen a második félidőben több helyzetet kihagytunk, ez alapján azt mondom, hogy megérdemeltük volna a döntetlent. Gratulálok a Szegednek.”
Tóth Bálint, a Szeged mestere: „A korán megszerzett góllal kellően felpörgettük a játékot, de mégsem lett könnyed győzelem a meccsből. Többször voltunk holtponton, ekkor lett volna lehetősége ellenfelünknek a gólszerzésre. Szerencsére ezt megúsztuk, és a második félidőben a gól előtti periódusban beálltunk egy zárt védekezésre, ami meghozta a várt eredményt. Ismét tudtunk nyugodtan építkezni, támadásokat szervezni. Ezeknek a holtpontoknak az oka többek között a hét közepi, szerdai kudarcba fulladt tréning is volt. Hiszen pályagondok miatt nem tudtunk mérkőzésszituációs játékot gyakorolni…”