Nyilas Elek: erre a mentalitásra lehet építeni!

nyilas-szeged.jpg
Ha az egy ponttal nem is, a csapat hozzáállásával elégedett volt a vezetőedző a Soroksár ellenni találkozó után adott interjújában. Nyilas Elek azt mondta, ha megmarad mentalitás, előbb-utóbb jönnek a gólok és a győzelmek is.


- Sikerült-e megfelelően motiválni a csapatot a Soroksár elleni találkozóra, elégedett volt-e a látottakkal?
- Eltiltás és sérülés miatt még mindig kevesebben vagyunk, ráadásul a munkát nagyon mélyről kellett kezdeni. Azt hiszem, előrébb léptünk akarásban, hozzáállásban. Küzdött, harcolt a csapat, voltak lehetőségeink. Valahol az is a közösség erejét mutatta, hogy hogy megint egy sokkból kellett felállnunk.

- Mi a véleménye a játékvezető azon ítéleteiről, melyeknél a közönség jól hallhatóan jelezte nemtetszését?
- Több okból is nehéz mit mondanom. Maradjunk annyiban, érdekesen alakulnak bizonyos szituációk.

- Tekintsünk előre, hogyan készülnek a Cegléd ellen?
- A Soroksár ellen mutatottakból lehet erőt meríteni. Annál a csapatnál, mely képes ilyen teljesítményre, tud küzdeni 90 percen át, annál előbb-utóbb fordul a kocka, és nyerni fog. Bízom benne, hogy ez a régi-új önmagunkat idéző mentalitás megmarad, és reméljük, mostmár jönnek a gólok, a győzelmek.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink