Büszkék vagyunk, hogy ilyen kapósak a játékosaink

Orosz Márk egy félidőt játszott a csapatunkban Budafokon a Tura elleni edzőmeccsen. Fiatal középpályásunkkal a Ferencváros előszerződést kötött, élő szerződése okán azonban csak nyáron csatlakozik a magyar rekordbajnokhoz, mivel a zöldek ebben az esetben ingyen szerezhetik meg a tehetséget. Batik Bence után tehát újabb szegedi futballista kerülhet a Fradihoz, Orosz Márk azonban egyelőre Futó Tamás együttesével készül a bajnoki rajtra.

A technikás játékossal kapcsolatban Adem Kapic, a Szeged2011 sportigazgatója honlapunknak ezt nyilatkozta: Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen komoly érdeklődés kíséri játékosainkat, ráadásul a legnépszerűbb magyar klub, a Ferencváros részéről – kezdte a szlovén sportdirektor. – Mi anyagilag nem tudunk versenyezni a Fradival, s jóllehet szép időszakot töltöttem az Üllői úton, nekünk azonban most a klub, a Szeged2011 érdekét kell szem előtt tartanunk, márpedig céljaink eléréséhez szükségünk van Orosz Márk játékára. Közös érdek, hogy Márk minél jobban futballozzon tavasszal, hiszen így még inkább nő az értéke, s ez már a Ferencvárosnak is fontos, mivel előszerződést írt alá Fradihoz. Erősen bízom abban, hogy Orosz Márk tavasszal százhúsz százalékosan a futballra és a Szeged minél jobb szereplésére koncentrál, hiszen csak ismételhetem, mindenkinek ez az érdeke.


2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2021.01.31. vasárnap, 13:00
ST. LŐRINC KFT./SZEGED-CSANÁD GROSICS
Kozármislenyi Stadion
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. DVSC 48
02. PÉCSI MFC 40
03. BUDAÖRS 39
04. VASAS FC 39
05. GYIRMÓT FC GYŐR 35
06. SZOMBATHELYI HALADÁS 33
07. SOROKSÁR SC 32
08. SZOLNOKI MÁV FC 32
09. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 30
10. WKW ETO FC GYŐR 29
11. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 29
12. FC AJKA 26
13. BFC SIÓFOK 26
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS 25
15. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 25
16. ST. LŐRINC KFT. 24
17. KAZINCBARCIKA 22
18. DOROGI FC 20
19. AQVITAL FC CSÁKVÁR 19
20. DEAC 12

Partnereink