Nagy siker övezte a II. Grosics Gyula Kapusedző Konferenciát

gsgs0909.jpg
Népszerűnek bizonyult a kétnapos konferencia.

A II. Grosics Gyula Kapusedző Konferencia Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia alapítójának ünnepi beszédével nyílt meg. Az első előadást Petry Zsolt, a Samsunspor kapusedzője, korábbi 38-szoros válogatott kapus tartotta a kapus- és kapusedző profil kialakítása témakörében.

A második prezentációt Házi László, az FTC akadémia utánpótlás kapusszekció-vezetője és Kovács Attila, az FTC akadémia utánpótlás kapusedzője tartotta a Ferencváros kapusképzésének felépítése kapcsán.

Az előadásokat követően Petry Zsolt, Házi László és Kovács Attila közösen vezényelt bemutató edzést a Szent Gellért Fórum centerpályáján. A tréninget követően interaktív szakmai beszélgetés keretében vitathatták meg észrevételeiket a résztvevők az edzéssel kapcsolatban.

A hasznos eszmecserét újabb előadás követte. Szántai Levente, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia sportpszichológusa „Kapusok pszichológiája – 16 éves kapus sportpszichológiai támogatása a felnőtt csapatba kerülés útján” – című prezentációját osztotta meg az egybegyűltekkel.

A konferencia első napja díszvacsorával zárult.

A második nap Szénási Béla, az AZ Alkmaar akadémiájának vezető kapusedzőjének előadásával indult, melyet Mitring István, a PAFC kapusszekciójának vezetője és Deli Zoltán, a Fehér Miklós akadémia kapusedzőjének "Dologológia - A kapusok dolgai a futballpályán és azon kívül” – című közös prezentációja követett.

Az első naphoz hasonlóan a három előadó közös edzésbemutatót tartott a Szent Gellért Fórumban, majd kiscsoportos interaktív beszélgetés keretében szűrték le a legfontosabb tanulságokat.

A délutáni előadást Borbély Imre az XFB Analitycs Kft adatelemzője tartotta a kapusteljesítmény adatalapú megközelítése témakörében.

Az esemény zárásaként kiosztották az idei Grosics-díjakat. Az év legjobb kapusának járó elismerést Dibusz Dénes, a Ferencváros hálóőre kapta. A legjobb 21 éven aluli kapusnak Pécsi Ármint, a PAFC kapuvédőjét választották.

5fed36e7-b06a-4273-887f-2ed6c9b82787.jpg

Szántai Levente, a Grosics Gyula Kapusedző Konferencia szervezője: – Az első alkalom rendkívül sikeresnek bizonyult. Leültünk átbeszélni a szervezőbizottsággal és a vezetőséggel, hogyan lehetne továbblépni. Úgy gondolom, Magyarországon rendkívül ritka a kétnapos szakmai konferencia, ezért vállaltuk be. Utólag nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült. Időközben akadtak ugyan kételyek, hiszen az edzői társadalom nincs hozzászokva a kétnapos konferenciákhoz, inkább az egynapos workshopok a jellemzők, de a résztvevők száma bizonyította, hogy egy ilyen volumenű rendezvénynek van létjogosultsága. Sikeres konferencia volt, jóval több szakmai jellegű előadással és edzésbemutatóval, mint tavaly. A szakmát is megkapták a résztvevők, a társadalmi eseményt pedig egy olyan gálavacsora tette teljessé, amelyen jó hangulatú, kötetlen beszélgetések bontakoztak ki.

Petry Zsolt, a Samsunspor kapusedzője: – Nagyon jól éreztem magam, mindenki szeretettel fogadott. A Szent Gellért Fórum egészen gyönyörű, néhány németországi létesítmény elbújhatna mögötte. Az ember a pályán érzi a legjobban magát, ritkán szoktam előadni, ezért kicsit izgultam, de a kollégák visszajelzése önbizalmat adott. Nem tudtam ugyan mindent átadni, de szerintem kollégák nagyjából megértették az előadásom üzenetét.

Szénási Béla, az AZ Alkmaar akadémiájának vezető kapusedzője: – Rengeteg olyan kollégával találkoztam, akit régről ismerek, de az elmúlt években nem volt módunk összejönni. Már tizenhét éve külföldön dolgozom, így nehéz a folyamatos kapcsolatot fenntartani. A konferencia tökéletes alkalom arra, hogy összehozza a honi szakembereket. Fantasztikus hangulatban telt a rendezvény. Építő jellegű beszélgetések bontakoztak ki a résztvevők között, ez mindenki fejlődését elősegíti.  

Mitring István, a Puskás Akadémia kapusszekciójának vezetője: – Mindig öröm eljönni és látni, hogy a kollégák mennyire felkészültek. Nagyjából tudtam, ki milyen anyaggal készül, ezáltal kiegészítettük egymás előadásait. Örömteli rendezvény volt. Hallottam olyan dolgokat, amik megerősítettek az eddigi tudásomban, ugyanakkor értékes tapasztalatokat is szereztem. Remélem, ezáltal többek lettünk.

Deli Zoltán, a Fehér Miklós akadémia kapusedzője: – Nagyon színvonalas előadásokat láthattunk, az edzések is komoly minőségben zajlottak. Jól éreztem magam, örülök, hogy itt lehettem.

Házi László, az FTC akadémia utánpótlás kapusszekció-vezetője: – Nagyon boldog vagyok, hogy másodszor is itt lehettem. Tavaly hallgatóként vettem részt, örömömre szolgált, hogy idén előadást is tarthattam ezen a színvonalas konferencián.

Kovács Attila, az FTC akadémia utánpótlás kapusedzője: – Fiatal kapusedzőként óriási megtiszteltetés számomra, hogy prezentálhattam a konferencián. Hatalmas élményt jelentett edzést tartani ebben a csodálatos létesítményben. A kapusaink is nagyon jól érezték magukat a Szent Gellért Fórumban.


2024/2025
Merkantil Bank Liga NB II.
25. forduló
2025.04.20. vasárnap, 17:00
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Békéscsabai Kórház utcai Stadion
2024/2025 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. KISVÁRDA MASTER GOOD 51
02. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 44
03. VASAS FC 42
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 42
05. SZENTLŐRINC 39
06. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 34
07. BUDAPEST HONVÉD FC 31
08. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 30
09. AQVITAL FC CSÁKVÁR 29
10. FC AJKA 28
11. BVSC-ZUGLÓ 28
12. SOROKSÁR SC 27
13. BUDAFOKI MTE 27
14. GYIRMÓT FC GYŐR 26
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 22

Partnereink