Drámai végjátékban nyertünk Csákváron

golorom-csakvar.png
Palincsár Martin hajrában szerzett góljával 1-0-ra nyertünk a Csákvár vendégeként a Merkantil Bank Liga 23. fordulójában.

Alekszandar Sztevanovics a győztes csapaton ne változtass elv alapján ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint egy héttel ezelőtt a BVSC ellen. Vezetőedzőnk betegség miatt nem számíthatott Papp Áron és Könczey Márk játékára sem 

Aktívan kezdtük a mérkőzést, a találkozó elején Márkvárt Dávid alapvonali centerezése nyomán Borvető Áron került lövőhelyzetbe a tizenhatoson belül, de nem találta el a kaput. A túloldalon előbb Gazdag Vajk távoli átlövését kellett hárítania Molnár-Farkas Tamásnak, majd Szakály Dénes szabadrúgása után Simon András késztette védésre kapusunkat. A félidő derekánál Márkvárt Dávid próbálkozott a kígyótérről, de a középre tartó lövés nem okozott gondot Zelizi Patriknak. Kevéssel a szünet előtt Magyar Zsolt jobboldali szabadrúgása után Borvető Áront lerántották a tizenhatoson belül, Takács Tamás játékvezető azonban nem ítélt büntetőt.

A második játékrészben kevesebb lehetőség adódott a felek előtt. Egyórányi játék után egy gyors ellentámadás végén Ominger Gergő kísérletezett a tizenhatoson belül, Molnár-Farkas Tamás rendkívül fontos hárítással megóvta csapatunkat a bekapott góltól. A hajrában beszorítottuk a Csákvárt és ennek meg is lett az eredménye: a 89. percben Márkvárt Dávid hosszú indítása után Palincsár Martin megverte védőjét a tizenhatosnál, majd higgadt lövéssel a kapuba juttatta a labdát, eldöntve ezzel a találkozó sorsát.

Csapatunk sorozatban második győzelmét aratta. Alekszandar Sztevanovics tanítványai jövő vasárnap a közvetlen rivális Kozármisleny ellen folytatják a bajnoki küzdelmeket a Szent Gellért Fórumban.

Merkantil Bank Liga, 23. forduló
Aqvital FC Csákvár – Szeged-Csanád GA 0-1 (0–0)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 200 néző. Vezette: Takács Tamás (Vörös Dániel, Vrbovszky Pál)
Aqvital FC Csákvár: Zelizi –Szalai P., Babós L., Karacs, Murka – Ominger, Mészáros D. (Papucsek, 90.), Szakály D. (Fejős, 55.) – Tamás N. (Yablonskyi, 75.), Simon A. (Nagy Z., 55.), Gazdag (Gregor, 90.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Gera N., Szilágyi Z., Horváth M., Tóth B. – Haris, Magyar Zs. (Gajdos, szünetben) – Palincsár, Márkvárt, Zuigeber (Bíró B., 69.) – Borvető (Klausz, 77.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Palincsár (89.)

Alekszandar Sztevanovics: – Tudtuk, hogy veszélyes ellenfél a Csákvár. Hiába van nehéz helyzetben, maximális odafigyelésre volt szükségünk ellene. Kis lépésekkel haladunk céljaink felé, nagy győzelmet arattunk.  


2024/2025
Merkantil Bank Liga NB II.
21. forduló
ma, 17:00
AQVITAL FC CSÁKVÁR
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Tersztyánszky Ödön Sportközpont
2024/2025 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. KISVÁRDA MASTER GOOD 39
02. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 37
03. VASAS FC 33
04. SZENTLŐRINC 33
05. HR-RENT KOZÁRMISLENY 30
06. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 29
07. AQVITAL FC CSÁKVÁR 28
08. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 24
09. GYIRMÓT FC GYŐR 24
10. FC AJKA 24
11. BUDAFOKI MTE 24
12. BVSC-ZUGLÓ 24
13. SOROKSÁR SC 23
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 23
15. BUDAPEST HONVÉD FC 22
16. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 20

Partnereink