Kis-duplával, értékes győzelem

szeged2011-gyula-30-gs.jpg
Az első félidő gyenge játéka után erősen feljavult és megérdemelt győzelmet aratott csapatunk a gyulai rangadón. A találkozón együttesünk támadósorában Kis Róbert duplázott, Ács Levente és Germán Tamás egy gólt jegyzett, a három ponttal újra a közvetlen élmezőnyhöz tartozik a gárda.

A gyulai rangadón az eseménytelen mezőnyjáték és a rengeteg kapu előtti vendég szabadrúgás kivédekezése után Kis Róbert remek lövésével szerzett vezetést csapatunk, ám egy eladott labda után a félidőt jelző sípszót közvetlenül megelőzően egyenlített a gyulai klub. Ebben a periódusban alig akadt helyzet a kapuk előtt, két egyéni villanás hozott két gólt, a színvonal azonban elmaradt a várttól.

Szünet után kapushibából szerzett újra előnyt együttesünk, majd Ács Levente remek egyéni akció végén növelte előnyünket. Nem sokkal később véleményes büntetőt ítélt az ítéleteivel addig inkább a szegedi csapatot keserítő játékvezető, amit Germán értékesített, ezzel végleg eldőlt a három pont sorsa. Asikerrel csapatunk két pontra megközelítette a listavezető Soroksárt, amely Monoron döntetlenre végzett.

 

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Várfürdő-Gyulai Termál FC 4-2 (1-1)
Gyula, Grosics-akadémia 350 néző. Vezette: Veizer Roland (Berettyán Péter, Horváth Róbert).
Szeged-Grosics: Molnár – Kéri, B. Kapic,Farkas M. (Kalapács 46′), Zabari – Szabó Cs., Dombai - , Ács, Kis (Pászka 78′), Geiger (Csányi 75′) - Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Gyula: Marton – Vincze, Wéber, Kristóf, Kovács T., Kukla (Kondoros 74′) - Bálint, Fritea (Nagy 73′), Zádori S. (Okos 74′), Zádori E., - Dragan.Vezetőedző: Popovics Ladislau Pavel.
Gól: Kis (40′, 47′), Ács (55′), Germán (70. 11-esből), illetve Zádori E. (45′), Okos (92.)
Sárga lap: Belecsan (50′, a kispadon), Zabari 67′, illetve Zádori E. (55′).

Nyilas Elek, a Szeged2011 vezetőedzője:„Érződött az első félidei játékunkon, hogy fejben leterheltek a fiúk, volt némi győzelmi kényszer rajtunk, nem is azért, mert a Gyulával játszottunk, hanem, hogy vissza tudjunk kapaszkodni az élmezőnyhöz, és folytassuk a megkezdett utat. Szerencsére ez a görcs a második félidőben eltűnt. Ha a támadószekcióban jól játszunk, nem kell egyetemet végezni ahhoz, hogy előrevetítsük a győzelmet. Eddig néhány embernél hiányzott némi aktivitás, kreativitás, ma ebből sokkal többet láttunk.”

 


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink