Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Csak magunkban bízhatunk…

mezokovesd2.jpg
Csapatunk tavaszi második bajnoki fellépésen, a Mezőkövesd ellen másodpercekre volt a győzelemtől, ám egy enyhén szólva is sportszerűtlen jelenet miatt a 93. percben egyenlített az ellenfél (1-1). Bosszantó a vereség, ám a csapat mentalitása ismét elismerést aratott a szegedi publikum köreiben, ugyanis a közönség egy része a lefújást követően ismét „Van csapatunk…” rigmussal köszönte meg a játékot.

Nem hozott látványos labdarúgást a matyóföldiek elleni meccsünk, ugyanakkor a 93 perc nagy részében hatékonyabban játszottunk. Az első félidőben Orosz Márk sokadik veszélyes szögletéből Tóth Imre fejesével szereztünk vezetést, később feljöttek a vendégek, ám szünetig tartani tudtuk az eredményt.

Sőt tartani tudtuk egészen az utolsó pillanatig, mivel a társaság ezúttal is igen egységesen játszott. A kapuban Trepák újfent magabiztosan védett, védőink végi stabilak maradtak, amivel megadták a biztonságot a csapatnak, említetteken kívül Kis Róbert és Folmer nyújtott átlagon felüli teljesítményt együttesünkből. A stabilitás azért volt fontos, mert a középpályáról sárga lapjai miatt hiányzott Borbély, valamint a csapatkapitány Laczkó János, aki hamarosan tüzetesebb orvosi vizsgálaton vesz részt. 

Sajnos mégsem sikerült megszereznünk a győzelmet, ami a jövőre nézve komoly tanulságot hordoz magában. Történt ugyanis a 93. percben, hogy a játékvezető kérésére az oldalvonalon kívülre rúgtuk a labdát egy földön fekvő mezőkövesdi játékos – Hamar - ápolása miatt. A bedobást követően azonban a matyóföldiek a sportszerűség íratlan szabályai ellenére nem adták vissza a labdát, a centerezésből pedig a gyorsan felépülő Hamar egyenlített. A konklúzió is gyorsan elhangzott az öltözőben: soha ne higgy másoknak, csak magadban bízz!

Akadt a vendégek közül, aki elnézést kért az eset miatt, ez azonban csekély gyógyír az elveszített két pontért. A csapat azonban, ha másokban nem is, önmagában és a szebb tavaszban továbbra is hisz…

A mérkőzés után vezetőedzőnk, Futó Tamás a következőképpen értékelt: „Hatvan percig a mi akaratunk érvényesült a pályán, ezt követően negyedórán keresztül ránk jött az ellenfél, a hajrában viszont Radnai és Folmer révén megint nekünk akadtak helyzeteink. Mégsem sikerült nyernünk, mivel az utolsó pillanatokban egy sportszerűtlen jelenet és a figyelmetlenségünk miatt kicsúszott a kezünkből a győzelem.  Az akarattal, a játékosok hozzáállásával, az egységgel elégedett voltam, csupán az eredménnyel nem tudok kibékülni.”

Szeged 2011 – Mezőkövesd-Zsóry
1-1
(1-0)
Szeged, SZVSE-stadion, 600 néző, vezette: Szabó Zsolt.

Szeged 2011: Trepák – Bamba, Toca, Tóth I., Radnai –Podonyi (Kulacsik 85.), Ulviczki, Kis R., Orosz (Geiger 71.), Gahwagi (Válent 51.) - Folmer.

Mezőkövesd: Szántai - Kaszás, Lakatos, Elek, Kerényi - Kákonyi, Bagi, Szabó Á. (Bogdány 80.), Lipusz (Olasz 69.) - Jeremiás (Susányi 84.), Hamar.

Gólszerzők: Tóth I. (21.), ill. Hamar (93.)
Sárgalap: Radnai (8.), ill. Kerényi (12.), Bagi (48.).


Hozzászólások:
2019/2020
Merkantil Bank Liga NB II.
2019.11.24. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS/MTK BUDAPEST
Szent Gellért Fórum
2019/2020 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. MTK BUDAPEST 36
02. BUDAFOKI MTE 31
03. AQVITAL FC CSÁKVÁR 31
04. GYIRMÓT FC GYŐR 30
05. BFC SIÓFOK 26
06. DOROGI FC 23
07. WKW ETO FC GYŐR 23
08. VASAS FC 22
09. KAZINCBARCIKA 21
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS 19
11. SZOLNOKI MÁV FC 19
12. BUDAÖRS 18
13. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 18
14. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 16
15. FC AJKA 16
16. SOROKSÁR SC 15
17. DUNA ASZFALT TLC 15
18. SZOMBATHELYI HALADÁS 15
19. VÁC FC 6
20. BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 0

Partnereink