Remélhetően a bajnokságban is azt az eleven, bátor futballt adja elő csapatunk, amit az edzőmeccsek zömén, amihez persze jobb koncentráció és főként a helyzetek jobb kihasználása szükségeltetik. A Tápé ellen elvárható volt az osztálykülönbség adta mezőnyfölény, ami megvalósult, ám a megyei első osztályban szereplő rivális kapuja előtt ezúttal is gyakran hoztak rossz döntéseket játékosaink. A bajnoki fellépéseken ezek a lazaságok nem fogadhatók el!
Ami feltétlenül örvendetes, hogy újfent stabilan, labda biztosan és a letámadást hatékonyan alkalmazva futballozott csapatunk, ám nem lehet elégszer hangsúlyozni, a ziccerek kihasználás nélkül ez semmit sem ér. Esetleg sokat jelenthet, hogy a romániai center, Ruben is betalált, aki akár segíthet centergondjainkon, Kulacsik Tamás viszont biztosan, aki örömünkre, hosszú sérülés után tért vissza a pályára
Erősen reméljük, hogy jövő héten, a Szolnok elleni bajnoki rajton a stabil védekezésünk mellett a támadásainkat is eredményesebben fejezzük be. Amennyiben pedig a SZVSE pályát sikerül játékra alkalmas állapotba hozni, a mérkőzés február 26-án (vasárnap) 13 órakor kezdődik, amit a tervek szerint Sport2 televízió élő adásban közvetít.
Szeged 2011 – Tápé
3-0
(2-0)
Szeged: Trepák – Laczkó J., Tóth I., Bogdan, Radnai - Ulviczky, Podonyi, Borbély B., Kis R., Orosz M. - Folmer.
Cserék: Belecsan, Geiger, Rézműves, Válent, Góman, Guzsik, Bamba, Kulacsik, Ruben.
Gólszerzők:Kis R, Folmer, Ruben.
Tápé: Erdei – Simon, Szélpál, Bárkányi, Kádár – Farsang, Brinszky, Kárász, Neszméry – Péter, Varga.
Cserék: Kispéter M., Kecskés, Csiki, Köves, Mudri.
A lefújást követően Futó Tamás vezetőedző röviden így értékelt: „Sajnos most sem koncentráltunk eléggé a ziccereknél, azaz, továbbra is elől vannak gondjaink. Az alapcsapatunk adott, amihez a játékosok is partnerek, az üdvösséghez gólokat kell szereznünk. A Szolnok ellen nem hibázhatunk, sem elöl, sem hátul.”




