Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Kulacsik újra a pályán

Régi futballigazság, hogy végy egy kapust, s adott a csapatod, ám nálunk nem a „portásoknál” hanem csatárposzton akad hiány, Mindezt a Tápé elleni legutóbbi edzőmeccs is bizonyította, hiszen bár 3-0-ra nyertünk, ezúttal is rengeteg helyzetet hagytunk ki.  Talán a Romániából érkezett Ruben, aki a Sándorfalván rendezett fellépésen is betalált, segíthet az ügyön, akárcsak a hosszú kihagyás után pályára lépett Kulacsik Tamás.

Remélhetően a bajnokságban is azt az eleven, bátor futballt adja elő csapatunk, amit az edzőmeccsek zömén, amihez persze jobb koncentráció és főként a helyzetek jobb kihasználása szükségeltetik. A Tápé ellen elvárható volt az osztálykülönbség adta mezőnyfölény, ami megvalósult, ám a megyei első osztályban szereplő rivális kapuja előtt ezúttal is gyakran hoztak rossz döntéseket játékosaink. A bajnoki fellépéseken ezek a lazaságok nem fogadhatók el!
Ami feltétlenül örvendetes, hogy újfent stabilan, labda biztosan és a letámadást hatékonyan alkalmazva futballozott csapatunk, ám nem lehet elégszer hangsúlyozni, a ziccerek kihasználás nélkül ez semmit sem ér. Esetleg sokat jelenthet, hogy a romániai center, Ruben is betalált, aki akár segíthet centergondjainkon, Kulacsik Tamás viszont biztosan, aki örömünkre, hosszú sérülés után tért vissza a pályára

Erősen reméljük, hogy jövő héten, a Szolnok elleni bajnoki rajton a stabil védekezésünk mellett a támadásainkat is eredményesebben fejezzük be. Amennyiben pedig a SZVSE pályát sikerül játékra alkalmas állapotba hozni, a mérkőzés február 26-án (vasárnap) 13 órakor kezdődik, amit a tervek szerint Sport2 televízió élő adásban közvetít.

Szeged 2011 – Tápé
3-0
(2-0)

Szeged: Trepák – Laczkó J., Tóth I., Bogdan, Radnai -  Ulviczky, Podonyi, Borbély B., Kis R., Orosz M. - Folmer.
Cserék: Belecsan, Geiger, Rézműves, Válent, Góman, Guzsik, Bamba, Kulacsik, Ruben.
Gólszerzők:Kis R, Folmer, Ruben.

Tápé: Erdei – Simon, Szélpál, Bárkányi, Kádár – Farsang, Brinszky, Kárász, Neszméry – Péter, Varga. 
Cserék: Kispéter M., Kecskés, Csiki, Köves, Mudri. 

A lefújást követően Futó Tamás vezetőedző röviden így értékelt: „Sajnos most sem koncentráltunk eléggé a ziccereknél, azaz, továbbra is elől vannak gondjaink. Az alapcsapatunk adott, amihez a játékosok is partnerek, az üdvösséghez gólokat kell szereznünk. A Szolnok ellen nem hibázhatunk, sem elöl, sem hátul.”


Hozzászólások:
2018/2019
NB III. Közép csoport
2019.04.28. vasárnap, 16:30
SZEGED-GROSICS AKADÉMIA/KOZÁRMISLENY FC
Gyulai Grosics Gyula Akadémia
2018/2019 - NB III. Közép csoport
#csapat nevepont
01. SZEGED-GROSICS AKADÉMIA 52
02. SZENTLŐRINC SE 49
03. SZEOL SC 45
04. DUNAÚJVÁROS 43
05. BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 36
06. TAKSONY SE 34
07. FC DABAS 34
08. IVÁNCSA KSE 31
09. RÁKOSMENTE KSK 31
10. KOZÁRMISLENY FC 31
11. KECSKEMÉTI TE 30
12. PMFC 30
13. SZEKSZÁRDI UFC 24
14. MAKÓ FC 19
15. PAKSI FC II. 19
16. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 17

Partnereink