–Mi volt az első gondolata, amikor átvette a csapatot és belépett az öltözőbe?
–Előtte is figyelemmel követtem a csapatot és tudtam, a játékosok többre képesek annál, mint ahogy az akkori eredmények mutatták. Megpróbáltam ezt velük megbeszélni. Elvégeztem egy tesztet, amelyből kiderült, hogy jó mentalitású játékosokból áll a keret. Ha az egész félévet nézzük, akkor azt hiszem a legnagyobb eredmény, hogy igazi csapattá kovácsolódtunk. Mindenki egymásért küzdött, nagyon komoly összhang alakult ki az edzői stáb és a játékosok között.
–Volt-e csúcspontja ennek a szezonnak, vagy ez inkább egy folyamat volt, aminek a vége ez a nyolcmeccses veretlenségi széria?
– Nagyon rövid volt a felkészülésünk, idő kellett, hogy a csapat begyakorolja a megfelelő taktikát. Nem volt olyan meccs, amellyel ne lettem volna megelégedve, minden találkozón megfelelő volt a hozzáállás. Sok javítanivaló van, de ezt a félévet lezárom és következő évben megpróbálok több mindent korrigálni.
–Június közepén kezdődik a felkészülés, ekkor lesz ideje formálni a csapatot. Miben kell előrelépni a következő szezon sikerességéhez?
–Elsősorban az eddig is meglévő fegyelmezett munka és az edzésekhez való profi hozzáállás szükséges. Jó úton haladunk, megvan a potenciál a csapatban.
–Hogy érzi magát Szegeden?
–Jól érzem magam, minden rendben. Sajnos, amikor ideköltöztem nem sokat láttam a városból, ugyanis a járványhelyzet miatt csak a stadion és a lakásom között ingáztam. Korábban viszont már többször is jártam Szegeden, nagyon szép város!
–Hogyan tölti a nyarat?
–Nem lesz sok időm pihenni, hiszen meg kell tervezni a felkészülést és az új igazolásokat is be kell építeni a csapatba.




