A Vasas a következő ellenfél

v.jpg
Vasárnap délután 17 órakor, idegenben lépnek pályára Germánék.

A Merkantil Bank Liga 11. fordulójában két 11 pontos csapat találkozik Budapesten, az Illovszky Rudolfról elnevezett stadionban, ami valamivel kisebb, mint a Szent Gellért Fórum (a Fáy utcai létesítménybe 5145 fő fér be) és két hónappal „idősebb” (2019 júliusában adták át).

A Vasas FC tavaly nagyon komoly menetelésben volt, amikor - számukra a lehető legrosszabbkor – a járvány miatt törölték a bajnokságot. Ennek a sorozatnak a része volt a novemberi, szegedi győzelem, amikor 3:1-re nyertek. Nagy valószínűséggel a pontvadászat végére odaértek volna a feljutó helyek valamelyikére. Az NB I-et már tavaly is célul tűzték ki, ennek megfelelően erősítették a keretüket is, többek között az NB I akkori leggólerősebb játékosát, Feczesin Róbertet is leigazolták, már a télen. Azóta is korábbi és jelenlegi válogatottakkal bővült a keretük, legutóbb Pátkai Mátét és Otigba Kennethet jelentették be.

Ám az eredmények elmaradtak a várakozásoktól, ezért következő ellenfelünk már túl van a szezonban egy edzőváltáson is: Bene Ferencet Schindler Szabolcs váltotta a piros-kékek kispadján. Schindler Szabolcs a Békéscsaba vezetőedzőjeként kezdte a szezont, de a fővárosiakkal még nem tudott győzni a bajnokságban.

Legutóbb 16 perc alatt két gólos hátrányba került a Vasas a Gyirmót otthonában és ki is kapott (0:2). Nincs tehát jó formában, sorozatban következő ellenfelünk, de egészen biztosan fűti őket a javítás vágya.

Dr. Dobos Barna csapatának lendületet és erőt adhat, hogy az utolsó 3 bajnokin (Siófok, Szolnok, DEAC), 9 pontot gyűjtött.

Szükségünk lesz a szurkolók támogatására is a vasárnap 17 órakor kezdődő bajnokin. Várunk mindenkit!

Aki mégsem tud eljönni, az élő streamen követheti a találkozót:


2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2021.03.03. szerda, 18:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS/SZOLNOKI MÁV FC
Szent Gellért Fórum
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. DVSC 54
02. VASAS FC 52
03. GYIRMÓT FC GYŐR 50
04. PÉCSI MFC 48
05. BUDAÖRS 41
06. SZOMBATHELYI HALADÁS 40
07. SOROKSÁR SC 39
08. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 39
09. SZOLNOKI MÁV FC 39
10. FC AJKA 36
11. WKW ETO FC GYŐR 36
12. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 33
13. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 30
14. BFC SIÓFOK 29
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS 29
16. DOROGI FC 29
17. ST. LŐRINC KFT. 28
18. AQVITAL FC CSÁKVÁR 26
19. KAZINCBARCIKA 24
20. DEAC 15

Partnereink