Magyar Kupa 8. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia - MOL Fehérvár 0:1 (Kárász ög, 103')
A Magyar Kupa tavalyi kiírásának győztesét, a MOL Fehérvár csapatát fogadtuk kedden este a Szent Gellért Fórumban, több, mint 4500 néző előtt.
A következő felállásban kezdtünk: Aleksic (K) – Kárász, Tóth, Deák, Mohl, Moga, Oláh, Tóth, Zvara, Kóródi, Gajdos.
Gajdos Zsolt lövése volt az első próbálkozás, ami eltalálta a kaput. A Szeged az első perctől az utolsóig egyenrangú ellenfele volt az NB I-es együttesnek. Jobban kezdtünk, de nagyjából fél óra elteltével kiegyenlítődött a mérkőzés képe, de ebben az időszakban is tudtak veszélyeztetni a kék-feketék kontrákból. A 36. percben egy hosszú ívelést Kárász Krisztián fejelt középre, Kóródi Nándor pedig kapura fordult vele és el is találta a vendég kaput, Kovácsnak kellett védenie.
Gólnélküli első félidőt követően egyik edző sem cserélt a szünetben.
Tíz perc sem telt el, amikor Mohl Dávid vezérletével a bal oldalon alakított ki a Szeged több nagy helyzetet. Előbb akcióból, beadásból, majd szögletből. A közönségre most sem lehetett panasz a lelátórészek egymásnak felelve kiabálták, hogy „Hajrá! -Szeged!”
A 60. percben, megint a bal oldalon voltunk veszélyesek: Mohl és Kóródi összjátéka után Kovácsnak akadt védeni valója. A másik kapunál a szervezett védekezésnek köszönhetően nem sok dolga akadt kapusunknak, Pátkai lövésénél sem kellett védenie Branimir Aleksicnek.
A vendégek trénere kettős cserével próbálta frissíteni csapatát beküldte a válogatott Kovács Istvánt és a Loic Negot is még a 65. perc előtt.
69. percben a Puskás-díjas Zsóri lövésénél védett óriásit a szegedi hálóőr: Egy az egyben ziccereben lőhetett, de Aleksic megfogta. A 75. percre az Akadémisták összetétele is változott három helyen.
80. perc Sóron vitte végig a saját térfélen megszerzett labdát és lőtt a jobb alsóra. Kovács védett.
83. perc Kárász Krisztián tört be a címvédő büntető területére, de centikkel lemaradt a labdáról.
Úgy tűnt a 87. percben megpecsételődik a mérkőzés és a továbbjutás sorsa: Moga kapta meg 2. sárgalapját lerántásért a 16-oson belül, így emberhátrányba került a hazai csapat és 11-eshez jutott a Fehérvár. Futács büntetőjét megfogta Aleksic Branimir. A Szent Gellért Fórum egy emberként ünnepelte. Innentől emberhátrányban focizott a Szeged, de így is a közönségtől hajtva eljutott a szögletig, a helyzetig, gólt azonban egyik csapat sem tudott lőni.
Következett a kétszer 15 perces ráadás.
A hosszabbítás első félidejének hajrájában egy beadásnál többen ugrottak támadók és védők és végül Kárászt érintve jutott a labda a hazai kapuba. Hozzátartozik a szituációhoz, hogy egy szegedi középhátvédet, előtte ápoltak, de már játékra jelentkezett 15-20 másodperce, mégsem engedte vissza a játékvezető. Így a gól pillanatában kettővel többen voltak a vendégek a pályán.
A 115. percben Kovács István lövésénél védett ismét bravúrosan Aleksic, majd két perccel később a 117-ben Petryak lőtt éles szögből, ekkor lábbal védett a kapusunk. Az utolsó pillanatig hajtott a lelkes Szeged-Csanád Grosics Akadémia és a szurkolók is végig buzdították a kedvenceket, de egyenlíteni nem sikerült. A MOL Fehérvár jutott a legjobb 16 közé a Magyar Kupában.
Joao Janeiro:” Kilenc nap alatt 5 tétmeccset játszunk, a keret fele sérülés miatt nem elérhető, ennek tükrében büszke vagyok a játékosaimra, mindent megtettek, amit lehetett. Már a következő NB II-es bajnokira kell koncentrálnunk, mert néhány nap múlva Budafokon kell helytállnunk.”
(Vezetőedzőnkkel részletesebb, hosszabb interjú a youtube csatornánkon illetve itt, a honlapon hamarosan.)
A naptári év utolsó mérkőzése a hétvégén lesz, vasárnap a bajnokságban a Budafokhoz látogatunk.
(fotó: Kovács Ferenc)





