Sikeres szurkolói ankét az Etázsban!

Bánki József sajtófőnök, Tanács Attila technikai vezető, Gálhidi György vezetőedző és a Szeged 2011 hat játékosa  várta a szurkolók kérdéseit szerda este az Etázs Club & Pizzéria pincehelyiségében, egy sikeres ankéton.

Gálhidi Györgyöt, a Szeged 2011 NB II-es labdarúgócsapatának új mesterét futballistái közül négy új igazolás, Gémes Bence, Farkas Márk, Marian Timm, Nenad Dedic, valamint a “régiek” közül Zeljko Belecan és Bekim Kapic is elkísérte a régen várt ankétra, ahol a drukkerek az őket érdeklő kérdésekre, felvetéseikre választ kaphattak.

A találkozó apropóját az adta, hogy szombaton délután a Budapest Honvéd-MFA otthonában – mint kiderült: műfüves pályán – megkezdi tavaszi bajnoki szereplését a kék-fekete legénység.

A tréner úgy kezdte: mivel a keret nagyon együtt van, a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére is kitartottak amellett, hogy a meccset mindenképpen meg kell tartani.

- Csapatunk sok meccset vívott műfüvön a felkészülés alatt, így nem lesznek előnyben a műfüvön edző Honvéd-akadémisták. Nehéz tavasz vár ránk, nem herdálhatunk el pontokat, s nem lesz egy könnyű meccsünk sem. A 4-3-3-as játékrendszert gyakoroltuk az elmúlt hetekben. A háromcsatáros játék miatt Varga Bence a jobb szélre szorult, ami miatt több védekező feladat jut neki, de elfogadta ezt, s ha centerpozícióba került, gólokkal hálálta meg. A bal oldalon Kis Róbert, középen Marian Timm az első számú választás – mondta a támadósorról Gálhidi György, köszönetet mondván a vezetőségnek a jól sikerült igazolásokért. A védelemről szólva pedig úgy fogalmazott, ősszel sok gólt kaptak, 26-ot, tavasszal az egygólos átlag alá kerülés a cél. Mivel Gálhidi játékosként kőkemény csepeli védő volt, elhihetjük neki ezt az ígéretét is...

Trepák Attila lesz az első számú kapus – ezt már Bakó Tibor kapusedző jelentette be a közönségnek. A szakmai stáb ugyanakkor számít Zeljko Belecanra is. - Mindketten nagyon fiatalok, fejlődőképesek, szép jövő áll előttük, de természetesen akadnak hibáik, melyeket ki kell javítani – hangzott el.

A vezetőedző külön is említést tett az új fiúkról. A szlovák Timm szerinte gyors, kemény harcos, jól mozog az üres területbe, fejjátéka is erős, de a kombinatív futballban van mit fejlődnie. Dedic, a horvát balhátvéd acélosíthatja a hátsó alakzatot. A szerb Slavisa Stipancevicnek kiválóak a kvalitásai, de minden bizonnyal csak a társak közreműködésével, segítségével helyettesítheti a távozott Lisztes Krisztiánt. A szakember külön kiemelte továbbá, fontosnak tartották, hogy helyi fiatalokat is igazoljanak, így került a Szeged 2011-hez Farkas Márk (Tisza Volán) és Gémes Bence (Sándorfalva). A Honvédnál nevelkedett Farkast technikailag és taktikailag remek játékosnak tartja, aki erőssége lehet a védelemnek. A támadó Gémesnek a labda nélküli mozgásaiban lemaradása van, azonban a helyzeteit elképesztő hatékonysággal értékesíti, fantasztikus dolgokat tud, igazi közönség-kedvenc lehet – vélekedett Gálhidi György.

Az ankéton az egyik rivális, a Dunakanyar-Vác esetleges visszalépését is találgatták.Tanács Attila technikai vezető ezzel kapcsolatban úgy tájékoztatott, ha a Pest megyeiek háromszor nem állnak ki, automatikusan kizárják őket, ám egyelőre még nincsenek pontos információk. Nagy azonban az esélye, hogy a második tavaszi fordulóban nem látogatnak Szegedre, s a mieink 3-0-al zsebelik be a pontokat.

Szurkolói kérdésre válaszolva Gálhidi György megerősítette: egyetért azzal, hogy a fanatikusok igen sokat vállalnak a csapatért, ezért is nagyon fontosnak tartja a velük való kapcsolatot, például azt, hogy a játékosok mindig megköszönjék nekik a buzdítást.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink