A mérkőzés előtt az Akadémia 14 éves, leukémiával küzdő játékosának, Kozma Tamásnak üzent a klub, Germán Tamás videóüzenetével. Ezúton is sok erőt és gyors gyógyulást kívánunk Neki!
A Merkantil Bank liga 18. fordulójában 4000 ember előtt fogadta a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a tabella éllovasát, az MTK-t a Szent Gellért Fórumban. Két kulcsjátékos, Germán és Jovanovic sérülése miatt más összeállításban játszott a hazai csapat, mint korábban megszokhattuk. Az első 10 perc végén Mohl Dávid és Kóródi Nándor készítették elő Gajdos Zsolt gólját. 1:0, villámkezdés, ami már megszokott a Fórumban. A vendégek az első félidő végén egyenlíteni tudtak Lencse László találatával.
Kemény mérkőzés volt, sok ütközéssel és sajnos sérülésekkel is. A második félidőben Varga Szabolcsot és Tóth Mátét is le kellett cserélni sérülés miatt. Mindkét oldalon voltak óriási helyzetek, de gólt már nem láthatott a közönség. A hangulathoz tartozik, hogy a vendégek kispadja felé is lendült a sárga lap.
Az MTK kilenc meccsből álló győzelmi sorozata és a Szeged 3 meccses vereségi szériája is megszakadt az 1:1-gyel 1-1 pont járt a csapatoknak.
Joao Janeiro: „Változtattunk a játékfilozófiánkon, amit néhány kulcsjátékos sérülése indokolt, de a végeredmény ugyanaz: sok nagy helyzetből csak egyet tudtunk értékesíteni. Több, mint 450 profi mérkőzésem volt már, de ez az első alaklom, hogy büszke vagyok egy döntetlenre. Elsősorban a játékosaim hozzáállása, harcossága az, ami miatt büszke vagyok. Korai talán még erről beszélni, de eddig is sok sérültünk volt és most alighanem újabbakkal gyarapodtunk. De egy edzőnek az a feladata, hogy megoldja a problémákat. Azon leszek, mert szerdán utazunk Soroksárra, két nappal később pedig egy újabb idegenbeli mérkőzésre. Fontos még megemlíteni, hogy a Movember-kampányban szerettük volna felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára és arra, hogy milyen sokan harcolnak most is a rákkal, köztük az utánpótlásunk egy 14 éves játékosa is, akinek sok erőt kívánunk és reméljük segít neki a harcban, hogy vele vagyunk, ezt demonstrálja a bajusz rajtam és a játékosokon.”




