Germán Tamást kérdeztük a vasárnapi meccsel kapcsolatban. Számára különösen érzelemdús összecsapás lesz a Békéscsaba 1912 Előre FC elleni találkozó.
Germán Tamás: "Mindenki tisztában van a mérkőzés fontosságával. Amikor az NB III-as bajnoki címet ünnepeltük a táborral, már akkor azt mondták a vezérszurkolóink, hogy a Békéscsabát minden áron meg kell verni. Legutóbb is úgy váltunk el egymástól, hogy mindent meg fogunk tenni hogy győzzünk hétvégén. Személy szerintnekem azért fontos ez a meccs, mert ott voltam ifista, tehát valamilyen szinten a nevelőegyesületem ellen játszom majd hétvégén. Amíg Gyulán játszottuk a hazai meccseinket, én is Csabán laktam és a családom jelenleg is ott él. Játszottam már ellenük pár mérkőzést, sőt gólt is szereztem ellenük, de a Szeged színeiben még nem nyertem ellenük, úgyhogy éppen itt az ideje, hogy ez megváltozzon. Ugyanúgy fogunk készülni mint bárki ellen, de tisztában vagyunk azzal is, hogy mennyire fontos ez a mérkőzés Szegeden és a régióban sokaknak, ezért ez plusz motivációt fog jelenteni a héten. Természetesen tartjuk a kapcsolatot a volt szegedi játékosokkal, akik tőlünk kerültek a lilákhoz, de van azért egy olyan íratlan szabály hogy meccs előtti héten már nem szoktunk beszélni egymással. Nem zavarjuk egymás felkészülését, mert tudjuk hogy a pályán nincs barátság, csak a 3 pont a lényeg és hogy újból együtt örülhessünk a táborral és mindenkivel aki kijön a mérkőzésre."
Várunk minden szurkolót vasárnap 17 órakor a Szent Gellért Fórumban! Kellenek a szurkolók, kellenek a pontok! Hajrá Szeged!




