Eljött a nagy nap - minden a meccsről

20190905-171800.jpg
Ellenfél, jegyek, megközelítés, edzői nyilatkozat  - egy helyen.

A Merkantil Bank liga a kéthetes szünet után a 8. fordulóval folytatódik. Ebben a két hétben nagyot fordult a világ csapatunkkal, hiszen Gyuláról mindenki átköltözött Szegedre. Játékosaink ismerkednek a várossal és a pályával is. Ellenfelünk az Aqvital FC Csákvár az első öt fordulóban 5 győzelmet aratott és most is második a másodosztály tabelláján. Korosztályos válogatottakkal megtűzdelt keretük rendkívül jól szervezetten működik.

Joao Janeiro: "Nagy nap lesz ez nem csak a Szeged Csanád Grosics Akadémiának, de Szeged városának is. Minden szurkolóra szükségünk van mert komolyan hiszem, hogy a közönség lehet a 12. játékosunk. A játékosok már nagyon várják, hogy elkezdődjön egy új fejezet a klub történetében. Nagyra értékeljük azt a munkát, ami hat éve zajlik azért, hogy eljussunk eddig a napig. Ez egy igazi közösségi munka volt. Felkészültünk az összecsapásra, de a legfontosabb, hogy a játékosok azt mutassák meg, amit tudnak, adjanak 110 %-ot, fegyelmezetten játszanak és higgyenek magukban. Plusz motivációt adhat az ellenfél tabellán elfoglalt helyezése is és hogy ez lesz az első meccs ebben a stadionban. Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy egyik ellenfél sem csak azért érkezik majd, hogy nézelődjön."

Jegyek 

A pénztárak 12 órától meccskezdésig (18:00) nyitva vannak. Személyi igazolvánnyal is lehet jegyet vásárolni, de akinek van MLSZ vagy klubkártyája (akár másik klubhoz) jóval gyorsabban és egyszerűbben juthat jegyhez. A legolcsóbb jegyek 1000 Ft-ba kerülnek, de a 65 év felettieknek a B és a C szektorba ingyenes a belépés ( de regisztrációhoz kötött), valamint a 14 év alattiak, felnőtt kísérővel ( érvényes jeggyel rendelkező felnőtt + maximum 2 gyerek) szintén ingyen jöhetnek a B és a C szektorba. A VIP Gold jegyekhez korlátlan étel és italfogyasztás is jár. 

stadionalapr.jpg

A Stadion megközelítése:

A B és C szektorokba szóló jegyekkel a Dorozsmai út felőli bejáraton, a többi szektorba ( VIP, sajtó, vendégszurkoló) pedig a Kereskedő köz felől lehet belépni. Az Szkt jóvoltából a villamosok módosított útvonalon és sűrített menetrenddel közlekednek a meccs előtt és után is. Részletek a képen.

kozl.jpg

Mindenkit várunk! Hajrá Szeged!


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink