Trepák Attila: A szurkolóink NB I-et érdemelnek!

trepak.jpg
Így az 5. fordulóban már a posztonkénti legjobbak küzdhettek az első helyért. Összesen 1375 (!) szavazat érkezett be és nem kis meglepetésre 395 szurkolói szavazattal a Szeged 2011 népszerű balhátvédje, Radnai Gyuri lett a befutó, őt követte a második helyen a szurkolók másik kedvence, Kis Róbert alias Baggio, majd Varga Bence (a Fraditól jött csatár az utóbbi időben szépen termeli a gólokat) és Trepák Attila következett a sorban. Ezúttal a szegediek kedvenc kapusáról írunk, őt kérdeztük eddigi élettörténetéről.



Vitos György:
- Hogyan, melyik csapatban indult a pályafutásod?
Trepák Attila:
- Lakóhelyemen Kerekegyházán kezdtem el focizni, majd hamar Kecskemétre kerültem, ahol az utánpótlás csapatokban szerepeltem, majd egy nagy ugrás, az Újpest következett - 16-évesen!

V. Gy.:
- Ezután megfordultál Olaszországban is. Milyen tapasztalatokat szereztél  annál a Vicenzánál, amely nem sokkal előtte, 1997-98-ban még a Chelsea együttesével játszott KEK-elődöntőt?!
T. A.:
- Fiatalon, nem egész 18 évesen kerültem Vicenzába, ahol egy patinás múltú, igazán profi klub kötelékébe tartoztam! Szakmailag nagyszerű két évet töltöttem ott, és a felnőtt csapat 3. számú kapusa lehettem! Rengeteget fejlődtem, "alakítottak rajtam", ez a két év volt eddigi pályafutásomra a legnagyobb hatással! Olyan edzőim lehettek,mint az egykori remek Seria A-s kapus, Enzo Biatto vagy Gianluigi Buffon nevelőedzője Adriano Bardin! Rengeteget tanultam tőlük,mind szakmailag, mind emberileg!

V. Gy.:
- Hogyan kerültél Szegedre?
T. A.:
- A csapat megalakulásakor hívtak próbajátékra, ahol megfeleltem, és nagy örömömre ebbe a csodálatos városba kerültem!

V. Gy.:
- Mi a véleményed az új edzőről és az idei felkészülésetekről?
T. A.:
- Gálhidi György szerződtetésével fegyelem is érkezett a Szeged 2011-hez minden téren, és biztos vagyok benne, hogy ez a tavasszal meg is fog látszódni rajtunk! Viszont ezt is vártam, hiszen egy rutinos edzőről van szó, aki egy kőkemény felkészülést tartott a csapatnak, de elvégre ez minden eredmény alapja!

V. Gy.:
- Gálhidi mester szerint ki lesz az első számú kapus a bajnokságban?
T. A.:
- A mester eddig bizalmáról erősített meg, és remélem, hogy egy remek tavaszt produkálunk, velem a kapuban!

V. Gy.:
- Milyen kilátások várhatók a Szeged NB II-es, majd később az NB I-es szereplésével kapcsolatban?
T. A.:
- Pokoli nehéz tavasz elé nézünk, de úgy érzem, jó úton járunk, hogy "győztesként jöjjünk ki a háborúból", hiszen ez az lesz! De biztos vagyok benne, hogy a csapat minden tagja nagyon akarja a sikert! Ezek után pedig nem lehet más a cél, mint az NB I-be jutás, hiszen a szurkolóink NB I-et érdemelnek! Akkor pedig biztos, hogy rengeteg néző lenne a meccseinken! Bízom benne, hogy ez rövid időn belül bekövetkezik, mert nagyon szeretnék ennek a sikernek a részese lenni Szegeden!


2020/2021
Merkantil Bank Liga NB II.
2021.01.31. vasárnap, 13:00
ST. LŐRINC KFT./SZEGED-CSANÁD GROSICS
Kozármislenyi Stadion
2020/2021 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. DVSC 48
02. PÉCSI MFC 40
03. BUDAÖRS 39
04. VASAS FC 39
05. GYIRMÓT FC GYŐR 35
06. SZOMBATHELYI HALADÁS 33
07. SOROKSÁR SC 32
08. SZOLNOKI MÁV FC 32
09. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 30
10. WKW ETO FC GYŐR 29
11. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 29
12. FC AJKA 26
13. BFC SIÓFOK 26
14. SZEGED-CSANÁD GROSICS 25
15. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 25
16. ST. LŐRINC KFT. 24
17. KAZINCBARCIKA 22
18. DOROGI FC 20
19. AQVITAL FC CSÁKVÁR 19
20. DEAC 12

Partnereink