Grosics szemle néven szakmai kiadványt hívtunk életre a magyar futball napján

gsgs3070.jpg
A magyar labdarúgás napján életre hívtuk a Grosics szemle nevezetű időszakos kiadványt, amely a Grosics Akadémián zajló szakmai munkát hivatott bemutatni.

November 25-én ünnepeljük a magyar labdarúgás napját. 1953-ban ezen a napon játszották az évszázad mérkőzését a Wembley Stadionban, ahol az Aranycsapat Grosics Gyulával a kapuban 6-3-ra legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat.

Az évforduló alkalmából Kiss-Rigó László a Szeged-Csanád Grosics Akadémia alapítója és Takács Mihály, a klub utánpótlás sportigazgatója, valamint Nógrádi Tibor, az MLSZ Csongrád-Csanád vármegyei igazgatója közösen megkoszorúzták a legendás hálóőr emlékművét a Szent Gellért Fórumban.

gsgs3013.jpg

A megemlékezést követően Takács Mihály egy sajtótájékoztató keretében bemutatta a Grosics szemle nevezetű időszakos szakmai kiadványt, amely a Grosics Akadémián zajló szakmai munkát hivatott bemutatni.

„Grosics Gyula neve felelősséget tesz a vállunkra. Az ő személyében egy erkölcsi és egy szakmai iránytűt kaptunk. Nekünk, utánpótlásban dolgozó szakembereknek olyan fiatalokat kell nevelnünk, hogy a magyar labdarúgás számára értéket teremtsünk és egyúttal büszkévé tegyük a szegedi és a Csongrád-Csanád vármegyei embereket egyaránt.” – mondta klubunk utánpótlás sportigazgatója.

Takács Mihály megemlítette, a szegedi labdarúgás elmúlt 125 évében utoljára a Bástya-korszakban jellemezte olyan stabilitás a helyi futballt, mint jelenleg Kiss-Rigó László szerepvállalásának köszönhetően. A szakember meggyőződése szerint ezzel a lehetőséggel élni kell.

„Azt a tudást, amellyel tehetségközpontként rendelkezünk, át kell adnunk a mellettünk és alattunk regnáló kluboknak. Ezért vállalkoztunk arra, hogy egy írott kiadványban megörökítjük azokat szakmai irányelveket, amelyeket a korosztályos képzés bizonyos szegmenseiben érvényesítünk. Ezzel a kiadvánnyal szeretnénk gazdagítani a magyar labdarúgást.” – összegzett Takács Mihály.

gsgs3022.jpg

Makra Zsolt, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás szakmai vezetője hangsúlyozta, megtisztelőnek tartja, hogy az utánpótlásedzőkkel közösen részt vehetett a szakmai lap összeállításában.

Az esemény zárásaként Kiss-Rigó László, a klub alapítója megköszönte a munkát mindenkinek, aki közreműködött a folyóirat összeállításában.

 

A Grosics szemle első számának tematikája:

  • Szakmai munka a Tehetségközpontban – Makra Zsolt

  • Az óvodás program felépítése a Szeged-Csanád Grosics Akadémián – Farkas Ákos, Pénzváltó Bence

  • A labdaszerzés oktatása a gyakorlatban – Zemkó Viktor, Podonyi Norbert

  • GPS Alapú mérés az U17-es korosztálynál – Papp Róbert

  • Kiszámíthatóság és fenntarthatóság: a Szeged-Csanád Grosics Akadémia története – Ivány Tamás

  • „Alkoss a pályán és biztosan megjegyeznek” – interjú Papp Áronnal – Nikolényi Gábor Viktor


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. KECSKEMÉTI TE 26
02. Soroksár SC 24
03. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
04. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 22
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 18
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. BVSC-Zugló 14
10. DVTK 14
11. Szentlőrinc 13
12. FC Nagykanizsa 12
13. KARCAGI SC 11
14. HR-Rent Kozármisleny 10
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink